Dunai Árpád

  

balazs_gyorgy1

 
 
Dunai Árpád

Születési adatok: 1940. április 26. (Budapest)

  

 

  

  

  

  

 

 

Tanulmányok:

1958-ban érettségizett a budapesti Széchenyi István Gimnáziumban.

1963-ban szerzett mérnöki oklevelet (száma: 2020/1963).

1969-ben szerzett acélszerkezeti szakmérnöki oklevelet.

1988-ban tartószerkezeti vezető tervezői jogosultságot kapott.

 

Munkahelyek:

1963. óta az IPARTERV-nél dolgozik, 2008-ban statikus műteremvezetőként. Jelentősebb munkái:

1963-ban részt vett a Tiszai Vegyiművek szuperfoszfát raktárának tervezésében.

1964-ben statikus társtervezője volt a Csepel Vas- és Fémművek nemesacél gyártó csarnokának.

1965-1966: a Csepeli Fémmű színes fémcső és rúdhúzó héjszerkezetű csarnokainak kivitelezésénél állandó tervezői művezetőként szakmai gyakorlaton vett részt.

1966-1967: a Győri és Miskolci Házgyárak betongyárainak és cementsilóinak statikus terveit készítette el. Ebben az évben tervezett az ALKALOIDA Vegyészeti Gyár tiszavasvári üzemébe 20.000 m3 vasbeton lemezműből egy egyterű, csúszózsaluzatos mákgubótárolót (ezért Vállalati Nívódíjban részesült).

1968-ban a Hajdú megyei ÁÉV központi telepének statikus terveit és a hódmezővásárhelyi Porcelángyár központi transzformátorállomásának terveit készítette el.

1969-ben a csehszlovákiai TOS Szerszámgépipari Tröszt Varnsdorfban felépített raktár-műhely csarnokának tervezője volt.

1969-1970: az NDK-beli BUMA Tröszt Oelsnitzi gyárában készült magasraktár szerkezeti terveit készítette.

1970-ben a MASPED közel 20.000 m2-es csepeli raktárcsarnokát tervezte meg (Ybl díjas munka).

1971-1972: a RAVILL 14.000 m2-es raktártelepét tervezte meg.

1971-ben a Nyugati pályaudvar központi kazánházának terveit, 1973-ban a Bőrdíszmű Szövetkezet 5-szintes üzemházának terveit készítette el.

Ezen kívül téglagyári kazánházakat, nagyméretű transzformátorállomásokat, különféle fesztávolságú és terhelésű vasbeton és acél darupályákat tervezett és egyéb ipari létesítmények tervezésében vett részt.

Pályázati részvételei közül (Bécsi ENSZ atomenergia Felhasználási Központ, Budapesti új televíziós adóállomás), a Tiszavasvári alkaloida gyár 200.000 m2-es mákgubó tárolójának megoldása a pályázat megnyerését eredményezte. A tároló az 1986-ban elkészült kiviteli tervek alapján még ugyanabban az évben megvalósult.

1970-től részt vesz az Építőgépgyártó Vállalatnál kifejlesztett könnyűszerkezetű Shed csarnok tervezésében, mint szerkezettervező. A szerkezet 1973-ban az ÉMI-nél műszaki alkalmassági bizonylatot nyert.

1975-ben a Fővárosi Gázművek Koppány utcai irodaépületének és hegesztőüzemének tervezésében vett részt.

1976-ban közreműködött az NDK-beli Haldenslebenben megvalósult porcelángyár tervezésében.

1976-1977: a bélapátfalvi Cementgyár 85 m magas, óriás silóinak statikus felelős tervezője volt.

1977-1978: a Dunai Vasmű villamosjavító csarnokának egyik tervezője volt.

1978-ban tervezte Tiszavasváriba a mákgubótároló második 20.000 m3-es egységét (az új kivitelező a korábbi 14 cm helyett csak 18 cm falvastagsággal vállalat).

1978-1979: az Építőgépgyártó Vállalat nagykanizsai gyárának új csarnokát tervezte.

1979-ben az Építőgépgyártó Vállalat 12×18 m-es Shed rendszerű típuscsarnokának elemrendszerét dolgozta ki.

1980-1981: a Gyógyáruértékesítő Vállalat gödöllői raktártelepe új nagylétesítményeinek statikus tervezője volt.

1982-ben a Segesdi Tüzihorganyzó Üzem létesítményeit, 1983-ban a MASPED Csepeli Raktártelep TMK csarnokát, 1984-ben a MÁTRA Gázbetongyár osztályozó létesítményét, 1985-ben pedig a Tiszai Erőmű széntároló 32 db. 200 m3-es bunkereinek felújítását tervezte.

1986-1988: erőművi tartószerkezetek felülvizsgálatát végezte.

1989-1991: az Orosházi Síküveggyár szerkezeti átalakításának tervezését irányította.

1992-1993: a Tengizi olajfinomító új egységét tervezte és a munkát koordinálta (15 csarnok, 14 óriás gépállvány, 2800 fm csőhíd).

1994-1995: az Amerikai Követség tetőtérbeépítését (Bp. V. Szabadság tér) és a Citibank központi fiókjának (Bp. V., Vörösmarty u.) statikus tervezését irányította.

1995-ben a HUNGAROPHARMA Debreceni raktárbázisának tervezésében vett részt.

1996-1997: PREUSS STAIHL AG részére Salzgitterben acélmű statikai tervezését irányította (2500 tonna acélszerkezet).

1996-1998: a Keleti pályaudvar rekonstrukció statikai tervezésében vett részt.

1997-1998: az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet statikai tervezését végezte és irányította.

1998-ban a Tiszai Vegyi Művek műtrágya feltárójának különleges megerősítését tervezte.

2001-ben a Budapesti Francia Iskola tervezésében, 2002-ben az Oszlói Magyar Nagykövetség épületének áttervezésében, 2003-ban a Nemzetközi Keresztyén Iskola tervezésében, 2004-ben a Chinoin Gyógyszergyár Központi Laboratóriumának tervezésében vett részt.

2005-ben az ALCOA-KÖFÉM 7000 t-ás rúdpréssorának alapozását tervezte.

2006-ban a Honvéd Kórház új központi épületének statikus terveit készítette és irányította (10000 m2).

2007-ben az ALCOA-KÖFÉM új finomhengersorának bonyolult óriásalapjait – kb. 1200 m3 beton – tervezte és a helyszíni munkákat irányította.

1970-től vesz részt szakértői munkákban. Döntően tartószerkezetek, darupályák vizsgálata, szakértése volt szakértői munkája tárgya (GANZ-MÁVAG, Csepeli Vas és Fémművek).

Részt vett a nagykanizsai sörgyárban összedőlt érlelősilók tervezési – 4 db 600 m3-es – és kivitelezési hibáinak szakértői feltárásában.

2007-ben vizsgálta, hogy a korábbi Mátrai Gázbetongyár – napjainkban YTONG – 1500 m3-es vasbeton, pernyetárolásra készített silóját milyen feltételekkel lehet cementtárolásra használni.

1975. óta foglalkozik könnyűszerkezetes magasraktárak tervezésével és szakértésével. 2005-ben a Munkavédelmi Főfelügyelőség ajánlása alapján elvégezte a PLUS Élelmiszer Diszkont áruházlánc központi telepén részlegesen összedőlt 18.000 raklapos raktárállványrendszer szakértői vizsgálatát, amelynek alapján a teljes lecserélésének költségét vállalta a szállítója.

2003. óta részt vesz nagyméretű irodaházak tartószerkezete építésének műszaki ellenőrzésében. 2008-ban készült a Dunaparton a Millenium Városközbpontban 2 db -3 + 9 szintes, egyenként 32000 m3-es irodaház és ugyanabban az évben kezdtek építeni az Üllői úton egy új -3+9 szintes, 2500 m2-es irodaházat. A műszaki ellenőrző munkát csak azzal a feltétellel vállalta, ha a statikus tervdokumentáció részletes ellenőrzésével is megbízták az írásban leadott szakvélemény alapján – természetesen tervezői egyeztetés és egyetértés után – a szükségesnek talált módosításokat a tervdokumentációkon átvezették.

Munkáiról az Ipari Építészeti Szemle, a Szakipar, a Műszaki Tervezés, a Magyar Építőipar c. szakfolyóiratokban jelentek meg ismertető szakcikkek.

1992. óta a BME Hidak és Szerkezetek Tanszéke felkérésére évente 1-2 alkalommal a diplomatervet készítő szigorlókat ipari konzulensként segíti és ugyancsak a Tanszék kérésére évente 1-2 alkalommal diplomatervet bírál.

2006-tól az MMK Tartószerkezeti Tagozat Jogosultsági Vizsgabizottsága tagjaként segíti a Tagozat munkáját.

A MMK Tartószerkezeti Tagozata Magasépítési Bizottságának az elnöke.  Életművéért 2010-ben a Tagozat Menyhárt István díj kitüntetésben részesítette.

Elérhetősége: 1026 Budapest,Endrődi Sándor u. 30/A.

 

[Forrás: 2008-ban írt életrajza]

 

 

Galéria:

Kövess minket a Facebook-on!