Gnadig Miklós

  

gnadig m arckepe az 1960-as_evek

 
 
Gnädig Miklós (1908-1993)

Születési adatok: 1908. március 23. (Torda)

  

 

  

  

  

  

 

 

Tanulmányok:

1926 – Marosvásárhelyen érettségizett

1927-32 Budapesti Műszaki Egyetem Általános Mérnöki Kar 

 

Munkahelyek:

1933-tól beosztott statikus mérnökként dolgozik kisvállalatoknál

1936-tól a „SAJÓ és TÁRSAI vasbeton építő vállalat” alkalmazottja

"KIS    S ALBERT vasbeton födém építővállalat" munkatársa,

majd VÁCZY ISTVÁN építőmester alkalmazásában dolgozik mérnökként, feladata vasbetonszerkezetek tervezése megvalósítása

1940-től a Főváros VIII. Ügyosztályának alkalmazásában áll statikus mérnöki     feladatkörrel (óvóhelyek)

1941 -1945 a csepeli „Weiss Manfréd” Rt. Építési osztályán dolgozik,

statikusként közreműködik a Dunai Repülőgépgyár (Szigetszentmiklós) építkezésénél

1945-től a „Delta Magas- és Mélyépítő NV”. Magasépítési osztályának vezetője  háborús károkat szenvedett középületek helyreállítása

1946-1949 MAYER IMRE építőmester vállalatánál statikus mérnök

1949-től a NEHÉZIPARTERV később IPARTERV munkatársa

1978-1982 az IPARTERV statikus szakági főmérnöke

 

Kitüntetések:

  1. 1953    Kossuth-díj

1965    Állami díj

 

Kiemelkedő alkotások:

kazincbarcikai műtrágya raktár vb. szerkezete, Újpesti Bőrenyvgyár héjszerkezete, Győri Vagongyár asztalos üzemének vázszerkezete, "Vas- és alumíniumipari kutató intézet" telephelyének tervezése, kazincbarcika „sóraktár”,  Tiszamenti Vegyiművek Szuperfoszfát üzeme (Szolnok), Tiszai (Tiszamenti) Vegyi Kombinát Nitrogén műtrágyagyára, vb. előregyártott típus csarnokszerkezet, Borsodi Vegyi Kombinát PVC gyárának Polimer üzemrésze (Kazincbarcika) , Nagykapacitású Műtrágyagyár (Pét), „Vörös Csillag” traktorgyár bordás héjszerkezetű csarnokfödéme, gépgyári épületegyüttes (Korea), munkásszálló épületek, weimari „Mehrzweckgebäude” romépületének újjáépítése, acélszerkezetű hűtőház (Halle), vasbeton héjszerkezetű pavilonépület (Tihany), áruházépületek (Csepel, Szeged) stb. 

 

Gnädig Miklós

 

Gnädig Miklós 1908. március 23.-án született, a Torda-Aranyos vármegyében lévő Tordán. Nagyszülei Budapesten jónevű iparosok voltak (anyai nagyapja, Vágó Ignác az Iparművészeti Múzeum kovácsolt vasszerkezeteinek a mestere volt), szülei innen települtek át az erdélyi városba. Apja, Gnädig Béla mérnök előbb Tordán, majd 1918-tól Marosvásárhelyen dolgozott, megyei út és híd  mérnökként később főmérnökként.

 

Három testvére volt: Gnädig Jenő villamosmérnök, a "Siemens" fejlesztő mérnöke Braunschweigben, Gnädig András gimnáziumi tanár Marosvásárhelyen és Gnädig Béla, szintén statikus tervező mérnök Budapesten, a „MÉLYÉPTERV”  később (1957-ben) szintén Kossuth díjas(!) főmérnöke.

Elemi iskoláit  szülővárosában Tordán, de középiskoláit már Marosvásárhelyen végezte, ahová a család 1918-ban költözött át. 18 éves korában Erdélyből Magyarországra költözik és 1927-től a Budapesti Műszaki Egyetem Általános Mérnöki Karán kezdi meg felsőfokú tanulmányait. Már egyetemi évei alatt is dolgozik, mivel - szüleitől távol -  önfenntartásra kell berendezkednie.

Egyetemi tanulmányait követően 1933-ban állást keres és azonnal kap is. Különböző, vasbetonnal foglalkozó építő vállalatoknál dolgozik, mint beosztott statikus mérnök.

 

1936-tól a „SAJÓ és TÁRSAI vasbeton építő vállalat” alkalmazottja, majd a "KISS ALBERT vasbeton födém építővállalat" munkatársa, ezt követően pedig VÁCZY ISTVÁN építőmester alkalmazásában dolgozik, mint mérnök. Tevékenysége a kor szokásaival összhangban  – valamennyi munkahelyén – felöleli a vasbetonszerkezetek tervezését és az általa megtervezett szerkezetek megvalósításának minden fázisát is. Nem a tervezőasztalhoz kötött elméleti szakember, hanem olyan „igazi” mérnök, aki a pauszpapíron általa megálmodott szerkezet műszaki és gazdaságos megvalósítását végigkíséri, felügyeli és irányítja. A változó építési helyszínek és az eltérő körülmények között megszerzett sok-sok tapasztalat és gyakorlat,  egész életpályáján elkíséri és magasan kiemeli őt, a tényleges építési-helyszíni gyakorlattal nem, vagy alig  rendelkező –  bár még oly kiváló elméleti felkészültséggel is bíró – statikus kollégái közül. A biztos és alapos kivitelezési ismeretek, a helyszínen dolgozók gondolkodásmódjának és várható reakciójának korai megismerése teszik képessé később arra, hogy környezete által is csodált módon tudjon eligazodni a komplex építési folyamatban felmerült váratlan problémák között. Úgy tudjon tanácsot és utasítást adni, hogy ezzel is egyértelműen kivívja a kivitelezők – munkások és építésvezetők – elismerését és tiszteletét bármilyen nehéz helyzetben.

 

1940-től a Főváros VIII. Ügyosztályának alkalmazásában áll és a háborús helyzet miatt  már szükséges óvóhelyek létesítésével kapcsolatos statikus mérnöki munkákban vesz részt.

1941 és 1945 között a csepeli „Weiss Manfréd” Rt. Építési osztályán dolgozik. Tekintettel a „WM” nagyságára és a magyar ipari termelésben elfoglalt meghatározó helyére, az építési feladatok  nagyok és kihívást jelentettek Gnädig Miklós számára. Az építési osztályon végzett tevékenység a teljes „mérnöki” szakma kibontására adott lehetőséget számára. Nagyipari létesítmények tervezése, a kivitelezés ellenőrzése, a megrendelő által megkívánt minőség megkövetelése a vállalkozótól és mindez az egyre szorongatóbb háborús körülmények  és feltételek közepette.

 

Kiemelkedő feladata volt ebben a periódusban, az akkor elkezdett Dunai Repülőgépgyár (Szigetszentmiklós) építkezésénél való statikusi közreműködése.

 

A világháború befejezése után 1945-ben, a „Delta Magas- és Mélyépítő NV”. Magasépítési osztályának vezetője lett. A hatalmas háborús pusztítás okán, az egész vállalat és így Gnädig Miklós feladatát is a nagy kárt szenvedett középületek (elöljáróságok, iskolák, posták stb.) helyreállításában való közreműködés, a tervezés, a műszaki felügyelet és építésvezetés együtt jelentette.

Megoldandó feladat pedig – sajnos – volt bőven. Gnädig Miklós egyéni szakmai fejlődése sokat  tudott profitálni a rendkívüli helyzetek gyors megoldásából, az általános anyaghiány miatt szükséges kényszerszerkezetek kitalálásából, a valódi mérnöki lelemény és az egyszerű, de mégis célravezető azonnali megoldások iránti óriási igényből.

 

1946 és 1949 között MAYER IMRE építőmester vállalatánál dolgozik mint statikus mérnök. Munkáját itt is a szakágon belüli komplexitás jellemzi, vasbeton szerkezetű épületeket tervez és kivitelezésüket is irányítja. Ez a fajta, a teljes vertikumot magába foglaló tevékenység ebben az időszakban még természetes velejárója a magyar mérnöki munkának. A tervezés és kivitelezés mereven elhatárolt különválasztása csak a negyvenes évek végén beköszöntő új hatalmi struktúra velejárójaként jelenik meg a magyar építési gyakorlatban is, kényszerűen követve a szovjet példát.

 

Még magán alkalmazottként 1947-ben végzi a „MÁVAG”  lokomobil műhelyének statikai tervezési feladatait, úttörőként előregyártott vb. szerkezetet alkalmazva az építmény megvalósítása során.

 

1948 a „fordulat éve”, az építési tervezés szervezeti rendszerében is gyökeres átalakulást hozott. A magánvállalkozások államosítása nyomán, a tervezéssel foglalkozó szakemberek már csak a nagy állami tervező vállalatok alkalmazottaiként folytathatják tovább tevékenységüket. A mesterségesen, relatíve hatalmasra felduzzasztott „tervező intézetek” alkalmazotti állománya igen vegyes összetételű. Jelen vannak a frissen államosított építőipari vállalatok volt alkalmazottai, a szakma kisebb cégeinek volt tulajdonosai, a műszaki életbe frissen bekerült új „káderek”, de a fehér köpenyes, az „intézeti” létben magukat csak időlegesen átmenteni akaró egzisztenciák is. A kényszer hatására azonban igen sok kitűnő építési szakember koncentrálódik egy-egy tervező vállalatnál. Ezen vállalatok közül is kiemelkedik az 1948 december elején megalakított Ipari Épülettervező Intézet, a rövid átalakulási időszak után létrejövő Ipari Épülettervező Vállalat jogelődje. Az ország erőltetett iparosítása hatalmas tömegű feladatot és az idáig még nem ismert követelményi szintet állít a vállalat műszaki dolgozói elé.

Gnädig Miklós – munkakönyvének bejegyzése szerint – 1949. március 07.-én nyert felvételt a „Nehézipari Épülettervező Iroda NV”. (NEHÉZIPARTERV) dolgozói közé, ahol – ill. az „IPARTERV”-ként egyesülő vállalatnál - egészen nyugdíjazásáig (1982. május 31.-ig) hűségesen és közmegbecsülésnek örvendve állományban is maradt.

 

1949-ben negyvenéves múlt, alkotóereje teljében volt. Elméleti felkészültsége mellett erre az időre már igen széleskörű gyakorlati tapasztalattal is rendelkezett a vasbetonszerkezetek megvalósításának és  kivitelezésének témakörében, méghozzá úgy, hogy tapasztalatai egy részét a legnehezebb háborús ill. háború utáni korszakban szerezte.

1945-ben megnősült, feleségével kiegyensúlyozott családi életet élt és bár gyermekük nem született, a családi háttér biztos támaszul szolgált a teljes embert kívánó műszaki-alkotói, „mérnöki” tevékenységéhez.

Az alkotások létrehozásához a környezet adott volt,  találkozása a „munkahellyel” egyszeri és megismételhetetlen, a körülmények olyan egybeesését jelentette – amely eltekintve a politikai légkörtől – szükségszerűen nagy műszaki-mérnöki alkotások létrejöttét vetítette előre.

 

Az ötvenes évek tervezései közül kiemelkedik a kazincbarcikai műtrágya raktár íves kialakítású, helyszínen előregyártott vb. szerkezete, az Újpesti Bőrenyvgyár kettősgörbületű, hyperbolikus paraboloid alakú téglabetétes héjszerkezete, valamint az évtized végén a Győri Vagongyár új asztalos üzemének vázszerkezete. Az utóbbi egy négyszintes, két traktusos alaprajzi kialakítású épület, amely teljes épületmagasságú előregyártott vb. pillérekkel, előregyártott egyedi gerendákkal és födémpanelekkel készült, jelentős födémterhek felvételére (20,0 kN/m2 ill. 10,0 kN/m2).

A "Vas- és alumíniumipari kutató intézet" telephelyének tervezése, már építészeti kvalitásai miatt is (dr. Szendrői Jenő – Lauber László) fontos állomás Gnädig Miklós tervezései között. Azonban az évtized meghatározó tervezése Gnädig Miklós számára a kazincbarcika „sóraktár”. A 46,15 m fesztávolságú és 23,85 m felső csuklómagasságú vasbeton rácsos ívszerkezetet, 9,0 m-kénti állástávolsággal, végleges állapotában kétcsuklós, vonóvas nélküli ívként alakította ki.

Az ívsor tetején,  szintén előregyártott szerkezetű felülvilágító helyezkedik el. A teljesen előregyártott rácsos ívszerkezet a kor hazai legnagyobb fesztávolságú ívszerkezete, de az addig ismert és hasonló technológiát  befogadó külföldi épületek közül is kiemelkedik nagyságával.

Az összes rácsos félív helyszíni előregyártással készült (tömegük 40 t/db) a rendkívül nehéz és gyakran primitív körülmények között, hajszolt határidőkre, részben kényszermunkaerővel és erős külső nyomás körülményei között. Különleges tervezési feladatot jelentett Gnädig Miklós számára a helyszínen előregyártott rácsos félívek élére állításának és beemelésének megtervezése is.

Polónyi István prof., az egykori Gnädig tanítvány, így ír a sóraktár szerkezeti kialakításáról:

"Gnädig fekve betonozta a félíveket. Vízözön előtti emelőszerkezetekkel trükkösen felállítja és összeilleszti őket - egy csodálatos mesterteljesítmény - és az ívekre helyezi a 9 m hosszú kazettás elemeit."

A mű teljes sikerrel elkészül és meghozza az első nagy elismerést, a Kossuth-díjat 1953-ban.

Az ötvenes évek végével Gnädig Miklós szerkezettervezői tevékenységének homlokterébe az akkor induló új vegyipari komplexumok statikai tervezése ill. az ezeket a tervezési munkákat végző csoportok vezetése került.

A hatvanas évek a nagy vegyipari fejlesztések és beruházások fellendülésének időszaka, amelynek során az IPARTERV tervezőire kiemelt szerep hárult. Gyakran külhoni technológus tervező szervezetekkel együttműködve kellett megalkotniuk olyan nagyipari – nehézvegyipari termelő üzemeket, amelyeknek a technológia elsődleges kiszolgálása mellett szerkezetileg, funkcionálisan és a megvalósíthatóság szempontjából is helyt kellett állniuk, a már változóban lévő beruházási területen.

Az egyik jelentős ezek közül a Tiszamenti Vegyiművek Szuperfoszfát üzeme Szolnokon. A munkatársaival együtt tervezett ipari épületegyüttesen belül is kiemelkedik az un. „Érlelő és készáruraktár” csarnok. A nagyméretű és nagymagasságú (17,0 m) egyhajós daruzott csarnok teljes előregyártással készült. A csarnok födémszerkezetét 31,3 m fesztávolságú főtartók hordják.

A 7,5 m fesztávolságú tetőpanelek a főtartók íves felső övére, ill. a főtartók vonóvasára fekszenek fel. A kibicsaklás megakadályozására az íves főtartók páronként kerültek beemelésre, az  előre rájuk hegesztett tetőpanelekkel együtt. Az így beemelt szerelési egységek össztömege 56 tonna volt és  egy ütemben 240 m2 tetőszerkezet került végleges helyére.

A vízszintes és íves tetősíkok váltakozásával kialakított csarnokszerkezet, teljesen megfelel a technológia által meghatározott követelményeknek, ugyanakkor nagyvonalúan elegáns szerkezeti megoldás is.

A szolnoki  vegyiüzem még oly jelentős egyediségét, összetettségben, nagyságban és az átfogó koncepcióra való tekintettel is felülmúlja a Tiszai (Tiszamenti) Vegyi Kombinát Nitrogén műtrágyagyára. Az ötvenes évek végén indult meg a tervezés, amely folyamatot a hatvanas évek első felében a hatalmas vegyi üzem átadása zárta le, mintegy 25 db épületből álló teljes ipartelep létesítését foglalva magába.

A rendkívül összetett és egyedi technológiát kiszolgáló épületek sokaságát úgy sikerült megvalósítaniuk a tervezőknek, hogy az összes építményt egységes méretrendbe szerkesztették, időben ténylegesen megelőzve ezzel minden hazai szabványt, előírást vagy szakirodalmi ismertetést.

Az építés szempontjából lényeges szerkezeti elemek mind az egységes méretrend betartásával készültek, tehát tengelytávban a 6,00 m-es ill. függőleges értelemben a 60 cm-es modulméret került alkalmazásra.

Valamennyi technológiai épületfajta megoldható volt 9,00, 12,00, 18,00 vagy 30,00 m-es fesztávok alkalmazásával.

A csarnoki főtartók lágyvasbetétes „T” szelvénnyel, utófeszített tömörgerinces kialakításban ill. a legnagyobb fesztáv esetén, elemekből utófeszített rácsos tartóként kerültek alkalmazásra. Gnädig Miklós külön érdeme, hogy személyes kapcsolatainak, kitartásának és szívósságának köszönhetően kijárta, hogy az addig magasépítésben nálunk még nem használt „Freyssinet” utófeszítéses rendszer behozatalát (keményvaluta!!) engedélyezzék és az a műszakilag szükséges mértékben alkalmazásra is kerüljön. A hatalmas épületegyüttes egységes koncepció szerinti szerkesztése, az igen eltérő technológiai igényű építmények azonos elveken nyugvó szerkezeti rendszerének kialakítása Gnädig Miklós személyes kvalitásait ill. a nagy mennyiséget figyelembe véve, vezetői kvalitásait mutatják meg a tervező csapat összehangolt és fegyelmezett munkájának eredményét tekintve.

Itt kell megemlíteni Bajnay László építész vezető tervezőt, az IPARTERV későbbi építész főmérnökét, aki a legjelentősebb vegyipari és egyéb létesítmények tervezésénél Gnädig Miklós  építész tervező partnere ill. az építészeti egységes méretrend kidolgozója volt.

1965-ben mindketten Állami díjat kaptak a TVK tervezése során elért eredményeikért és a komplexum sikeres megvalósításáért.

Az utóbb ismertetett létesítmények előregyártott vasbeton szerkezeti elemeit un. „segédüzemi” előregyártással állították elő, a felépítendő komplexum közelében telepített fél-állandó jellegű előregyártó üzemben. Az ötvenes évek hatalmas és igen sikeres helyszíni előregyártást szükségessé tevő nagy egyedi építkezéseinek korszaka lezárulóban volt és egyre inkább előtérbe került a nagy sorozatban előállítható és még sok helyen felhasználható típuselemek gyártásának szükségessége. A gyártás már nem a tényleges beépítés helyszínén, hanem külön erre a célra létrehozott fél állandó üzemben történt (lásd a TVK építésénél létrehozott üzemet). Ezen üzemek többségéből fejlődtek ki a későbbiekben az állandó jellegű és már csak előregyártással foglalkozó üzemek.

Gnädig Miklós  pályafutása során eljutott az egyedi helyszíni előregyártásnak a kazincbarcikai sóraktárnál megvalósított kiemelkedő műszaki teljesítményétől annak a felismeréséig, hogy az akkori gazdasági és anyagellátási viszonyok között(!) a szerkezetépítés egyik lehetséges és eredményes útja, a nagy sorozatú előregyártás és a szerkezeti elemek tipizálása lesz. Ezen felismerés szellemében volt statikus tervezője az első magyar olyan előregyártott típus csarnokszerkezetnek, amely azután igen nagy számban került megvalósításra az ország különböző helyein (kísérletek korábban is voltak típuscsarnokok elterjesztésére, de ezekből nem lett sorozatban készülő szerkezeti kialakítás).

A típuscsarnok 9x9 m-es pillérállással készült, az „Y-13” jelű 1,0x3,0 m-es tetőelemből, „T” szelvényű közbenső fióktartókból és „L” szelvényű főtartó gerendákból épült fel, amelyek kehelyalapokba befogott vb. pillérekre feküdtek fel. Az épületet hőszigetelt falpanelek határolták.

A később igen nagy sikert aratott és széles körben elterjedt egyszintes, sokhajóssá kialakítható daruzatlan típuscsarnok első példánya a Csepel Autógyárban valósult meg 1962-ben.

A nagyszámban létesülő átlagos nagyságú üzemek és gyárak meghatározó épülete volt, szinte minden esetben, az iroda-öltöző funkciókat magába foglaló épület. Ezen ismétlődő, nagyságában és elrendezésében ugyan változó, de lényegét tekintve nagy hasonlóságot mutató épületfajta szerkezeti rendszerének tipizálására dolgozta ki Gnädig Miklós  - szintén ezekben az években – az un. „típus iroda-öltöző” vázszerkezetét. Az eredetileg háromszintes – középfolyosós kialakítást a későbbiekben négy ill. ötszintes kialakítású épület változatok követték. Ez a váz és épületszerkezeti kialakítás, a csatlakozó egyéb szakági megoldásokkal együtt, egészen az „UNIVÁZ” rendszer elterjedéséig, nagy népszerűségnek örvendett és sok helyen alkalmazták a gyakorlatban.

Jelen írás terjedelme nem teszi lehetővé a rendkívüli életpálya nemhogy valamennyi, de még csak a legjelentősebb tervezési állomásának ismertetését sem, ezért már csak két épületegyüttest ismertetek röviden.

Az egyik a hetvenes évek második felében megvalósult Borsodi Vegyi Kombinát új PVC gyárának Polimer üzemrésze Kazincbarcikán. Gnädig Miklós  mint tervező, tehát két évtized multával ismét visszatért egykori nagy műszaki sikerének színhelyére, de most már egy egészen megváltozott új feltételrendszer körülményei közé. A több mint tíz különféle vegyipari-tárolási technológiát befogadó épületegyüttes vezető statikus tervezője volt, a munkában résztvevő statikus tervező csapat összefogója és irányítója, valamint több építmény tervezője is, egy személyben.

Aktív tervezői pályafutását lezáró, hatalmas vegyipari beruházás a hetvenes évtizedben a Péten felépült Nagykapacitású Műtrágyagyár. Gnädig Miklós  azonkívül, hogy a teljes nehézvegyipari épületegyüttes vezető statikus tervezője volt, ő tervezte a jelentős tárolási kapacitású raktárépületek vasbeton szerkezetét, valamint a legfontosabb technológiákat magukba foglaló műtrágyaüzem és karbamid üzem szerkezeteit. Külön kiemelendő ezek közül a monolit vasbeton szerkezetű szóró tornyok acélszerkezetű gerendaráccsal lezárt, hatalmas kettős hengere, melyek felső síkján helyezkedik el (~ 50 m-es magasságban) a többszintes acélszerkezetű felépítmény, a kb. 80 m-es összmagassággal. Gnädig Miklós  idős kora ellenére is (ekkor már közel 70 éves volt) változatlan magas műszaki színvonalon és a fiatal vagy középnemzedékhez tartozó tervezőket megszégyenítő agilitással és lendülettel kísérte végig a beruházás minden fázisát. Rendszeresen jelen volt a kivitelezésen, állandó munkakapcsolatban a kivitelezés irányítóival és középvezetőivel, tanácsaival és az évtizedek során felhalmozott tapasztalataival segítve a munkát. Tevékenységét itt is teljes és megérdemelt tisztelet övezte, ami nemcsak kora miatt illette meg, hanem főleg azért, mert minden megnyilatkozása a tervezői és kivitelezői szakma fölényes ismeretét - de korántsem fölényeskedő stílusban - bizonyította.

Rendszeres helyszíni művezetései külsőségükben leginkább az un. „főorvosi” vizitekre hasonlítottak. Beosztott statikus tervezői, a kivitelezés  vezetői valamint a beruházó képviselői kíséretében járta végig az épülő szerkezeteket, csalhatatlan biztonsággal találta meg azokat a helyeket, ahol tényleg szükség volt a szakmai irányításra és a segítő szóra. Az őt kísérő „slepp” tagjai tudták ezt és igényelték is ezeket a rendszeres bejárásokat, amelyek eredményéből a résztvevőkön keresztül, legtöbbet mégis a készülő létesítmény profitált.

Ezen megemlékezés keretében bár nincsen mód valamennyi lényeges tervezésének ismertetésére, de ha csak felsorolásszerűen is, meg kell említeni még a következőket: „Vörös Csillag” traktorgyár bordás héjszerkezetű csarnokfödéme, a Koreának tervezett gépgyári épületegyüttes, (története külön cikket érdemelne!), a különböző helyszíneken megépített munkásszálló épületek, a weimari „Mehrzweckgebäude” különleges romépületének különleges újjáépítése. Halleban acélszerkezetű hűtőház, Tihanyban egyedi vasbeton héjszerkezetű pavilonépület, Csepelen és Szegeden áruházépületek stb.

1978. nyarán az IPARTERV statikus szakági főmérnökévé nevezik ki. Szakmai tekintélye, általános elismertsége és személyes tulajdonságai folytán megkérdőjelezhetetlen az alkalmassága erre a pozícióra is, amelyet 1981 végén bekövetkezett nyugdíjazásáig tölt be (ekkor 73 éves volt!). Nyugállományba vonulása után sem szakította meg kapcsolatait sem a Céggel, sem volt munkatársaival, sem pedig a szűkebb szakmával. Nem is tehette ezt meg, hiszen ez volt az Ő világa, ezen emberek és ezen problémák között érezte igazán otthon magát. Teljesen kivirult és feloldódott ha régi beosztottjai, volt munkatársai maguk közé hívták egy-egy baráti összejövetel vagy szakmai konzultáció, tanácskérés céljából. Ilyenkor boldogan „lubickolt” a szakmai kérdések és a szakmai „pletykák” világában, örült, hogy segítségére lehet másoknak problémáik megoldásában. Régi kollégái, volt munkatársai pedig sokan voltak. A szűkebb szakmai közélet valamennyi szereplőjét ismerte, nemcsak szakmai, hanem emberi oldalukról is. Ezen széleskörű ismeretsége is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy beosztottjai fejlődését és előmenetelét minden területen önzetlen módon elő tudta segíteni. Szigorú, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű szakmai vezető volt olyan, akinek szakmai szigorúságát beosztottai nemcsak elfogadták, de az általa megteremtett légkörben jó hangulatban évtizedekig dolgoztak vele együtt, az Ő irányítása alatt.

Az Ő általa vezetett osztály statikus "szerkesztő" gárdája- ez a szakember réteg ma már alig ismert fogalom – olyan színvonalú és szakmai elkötelezettségű volt, amely valóban párját ritkította tervezői körökben. A zömmel nőkből és kezdetben néhány idősebb férfiből álló szerkesztői csapat összetételének, kinevelésének és együtt tartásának históriája olyan egyedi szelete az ötvenes és hatvanas évek magyar szakma történetének, amely külön szociológiai elemzést érdemelne.

Statikus tervezőinek megválogatásához is jó szeme  és külön tehetsége volt. Értett ahhoz, hogy ezeket az embereket úgy tartsa maga mellett hosszú időn át, hogy azok csak hálás szívvel és büszkeséggel tudjanak visszaemlékezni arra az időre, amit Gnädig Miklós  mellett tölthettek el.

A teljesség igénye nélkül megemlítve közülük néhányat: Polónyi István, Kollár Lajos, Iványi György, Korda Péter, Windisch Andor, Hegedűs István, Fogarasi Gyula, Kovách Ervin, Egyed Ferenc, Szalay János, Iványi Kálmán, Borsi Gyula, Lőke Endre, Lovas Imre, Kovács Béla László, Nagy Péter, Rozváczy Judit stb.

Munkatársai ill. tanítványai közül Polónyi, Kollár, Iványi György, Korda és Hegedűs egyetemi tanárok lettek, többen közülük hazájuktól távol hoztak létre kimagasló műszaki alkotásokat ill. szakmai életművet.

Akik pedig itthon maradtak - és ők voltak többen - azok a földrajzilag ugyan erősen behatárolt, de a tárgyalt korban még sok műszaki lehetőséget nyújtó magyar viszonyok között tettek tanúbizonyságot szakértelmükről és az ipari szerkezettervezés iránti elkötelezettségükről.

Külön érdemes megemlíteni a Németországban szédületes statikus tervezői és egyetemi oktatói pályát befutó Polónyi István prof. visszaemlékezéseit Gnädig Miklósra. Polónyi prof. mind a mai napig hálás szívvel gondol tanítómesterére és egy helyen a következőket írja: „Mennyi is az a 5 centiméter?”  kérdezte egyszer Miklós hangosan önmagától és balkezének mutató és hüvelykújja között imitálta a távolságot.

Ekkor értettem meg, hogy mit is jelent "mérnöknek" lenni. Nem elég ha tudom, hogy  mennyi az 5 centiméter, azt érezni kell!"

Visszaemlékezései egy másik helyén a következőket írja:

"Gnädig Miklós az előstatika mestere volt. Tőle tanultam meg, hogy az előstatika minden fontos hatást quantifikáljon, minden méretet kontrolláljon, de olyan kevés számítással, hogy gátlás nélkül el tudjuk dobni ha közben egy jobb szerkezeti ötletünk támad. ..… A statika egyszerű, ezt mindenki tudja. Az előstatika viszont művészet."

Másik volt munkatársa és tanítványa Kollár Lajos a következőket írta róla halálakor: "Szakmai téren elsősorban a szerkezettervezés volt az a terület, amelyben csodáltuk és nagyra tartottuk őt, mert megvolt benne az invenció, a fantázia, a szerkezet helyes megválasztásának a képessége az ehhez szükséges ismeretekkel és áttekintéssel, és megvolt benne a szívósság is elképzeléseinek megvalósításához, a műszaki feltételek biztosításához. …. Nagyon értékes tulajdonsága volt, hogy birtokában volt a gyakorlati részletkérdések megoldásának is."

Másik helyen ezt írja: "Emberi téren … azt tartottuk a legnagyobbra benne, hogy tisztességes volt és a tisztességesség légkörét állandósította az osztályán. A jó légkör ennek a tisztességnek volt köszönhető, ami egyrészt szakmai és emberi biztonságot adott az ott dolgozóknak, másrészt jó közérzetet eredményezett, aminek következtében nagyon sok munkatársa hosszú évekig, sőt évtizedekig maradt nála. …. A tisztességesség mellett megtanultuk tőle az ügyességet is, ami azonban mindig belül maradt a becsület határain. Mestere volt annak, hogyan kell a konfliktusokat elsimítani, hogyan kell az akadályokat elhárítani vagy ügyesen megkerülni és hogyan kell jó viszonyt fenntartani a megrendelőkkel" Kollár Lajos fent idézett néhány mondata igen lényegretörően foglalja össze Gnädig Miklós szerkezettervezői  és vezetői működésének szakmai és emberi oldalát.

Ha ehhez hozzávesszük a szakmai körökben ill. közeli munkatársai körében közszájon forgó számtalan anekdotát és adomát, amelyek megnyilvánulásainak ill. viselkedésének egy-egy mozzanatát örökítették meg humoros, de mindig pozitív kicsengéssel, akkor kaphatunk jellemző képet arról, milyen ember is volt Gnädig Miklós.

Nyugdíjas éveiben viszonylag sokat utazott. Többször is meglátogatta külföldön élő volt tanítványait Németországban ill. Amerikában és rendszeresen haza-haza látogatott szülőföldjére Erdélybe is, meglátogatva ott maradt rokonságát. Felesége 1986-ban elhunyt és ez a szomorú tény tovább erősítette rokoni kapcsolatait az Erdélyben maradtakkal.

1993 húsvétjának Nagyszombatján Marosvásárhelyen - a postára menet - az utcán lett rosszul és a kiérkező orvosi segítség már nem tudta az életét megmenteni.  85 éves volt.

Marosvásárhelyen temették el.

Valamikori osztályának, a B/3 statikus osztálynak női dolgozói, azok a bizonyos szerkesztők "mérnök úr"-nak szólították az ötvenes évektől, egészen élete végéig. Ez, az abban a korban koránt sem divatos és szokásos megszólítás, teljesen reá illett és kítűnően jellemezte ezt a  kimagasló műszaki és emberi kvalitásokkal megáldott embert, a MÉRNÖK URAT.

 

 

Hajmási Péter

1969 és 1978 között Gnädig Miklós osztályán statikus tervező,

jelenleg az IPARTERV ZRT. statikus irodaigazgatója

 

 

Galéria:

 

Kövess minket a Facebook-on!